Könnyebb lesz kezelni a Windows Blue-t

windows blue
Vágólapra másolva!
A Blue kódnevű szoftver csupán a Windows 8 frissítése lesz minimális újításokkal, de lehetővé teszi majd a rendszer alkalmazását kisképernyős táblagépeken is, és a könnyebb lesz megtanulni a kezelését az alaprendszernél.
Vágólapra másolva!

Az új szoftverről Tami Reller, a Microsoft pénzügyi és marketingvezetője nyilatkozott a Windows 8 megjelenésével kapcsolatban publikált információk kapcsán.

Kis gépekre is lesz Windows

Reller elmondta, hogy a Windows Blue egy kódnév, ami a Windows 8-hoz kiadott, még idén elérhetővé váló frissítést takarja. A felsővezető nem közölte a Blue pontos paramétereit, csupán azt, hogy a frissítéssel a Windows 8 "az eszközök szélesebb skáláján válik majd elérhetővé." A frissítés hivatalos neve még nem ismert, de jó esély van arra, hogy Windos 8.1 néven lesz majd elérhető. A Windows Blue egyik kiszivárgott, korábbi teszverzióját az [origo] is kipróbálta, és csak minimális újításokat találtunk benne.

Forrás: [origo]
Többféle méretű csempékre bukkantunk a Windows Blue korábbi, kiszivárgott verziójában

Ez azt jelenti, hogy a Windows 8 rendszer kisebb méretű, például 6-8 colos táblagépekre is elérhetővé válik, ezek jelenleg hiányoznak a cég kínálatából, míg a rivális Google Androidot használó modellekből sok ilyen van, de az Apple iPad Minije is ebbe a kategóriába sorolható.

Könnyebb lesz megtanulni a Windows 8-at

A Windows Blue hagyományos PC-processzorral szerelt számítógépekre, és mobilprocesszoros táblagépekre egyaránt elérhető lesz. A szaksajtó szerint valószínűleg még a nyáron elérhető lesz a Blue próbaverziója, bár az sem kizárt, hogy a Microsoft egyből a végleges kiadását fogja csak publikálni. Azt, hogy a Windows Blue milyen újításokat tartalmaz, egyelőre nem közölte a Microsoft, bár Tami Reller a New York Times napilapnak úgy nyilatkozott, hogy az újítások egy része arra szolgál, hogy könnyebb legyen megtanulni a Windows 8 használatát.

Korábbi tesztjeink alapján az átlagfelhasználók nem boldogulnak túl könnyen az elődeitől eltérően kezelhető Windows 8-cal, amelyből többek közt hiányzik a Start menü, egyes funkcióit pedig csak ujjgesztusokkal vagy korábbról nem ismert kombinációkkal lehet előhívni. A fél évvel ezelőtt megjelent operációs rendszerből a Microsoft százmillió darab licencet adott el, melyek közül negyvenmillió rendszer található új számítógépen.