Kecsketenyésztéssel bővíti birodalmát Simicska Lajos

Kecsketenyésztéssel bővíti birodalmát Simicska Lajos, Hárskúti Mezőgazdasági Zrt.
Vágólapra másolva!
Mezőgazdasági vállalkozásba kezdett feleségével együtt a szoros kormányzati kapcsolatairól ismert üzletember, Simicska Lajos. A Bakonyban fekvő Hárskútról elnevezett cég fő tevékenységeként a juh- és kecsketenyésztést jelölte meg. Az nem világos, hogy indulnak-e a környéken elterülő állami földekre kiírandó pályázatokon.
Vágólapra másolva!

Egy új cég jelent meg idén márciusban a Bakony szívében fekvő Hárskúton. A vállalkozás telephelyet nyitott a Veszprémtől 16-17 kilométerre található településen, és a cégbíróságon fellelhető iratok szerint a helyi önkormányzatot is megkereste azzal a kérdéssel, hogy használhatja-e a község nevét a cég elnevezésében. A dokumentumok szerint a jegyző igent mondott a kérésre, így a vállalkozást a budapesti cégbíróság bejegyezte Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. néven.

"Ez egy teljesen új cég, még mi sem ismerjük őket" - mondta az [origo]-nak május elején az önkormányzat egyik tisztviselője, hozzátéve, hogy "errefelé a fakitermelés a divat", így egy mezőgazdasági profilú vállalkozás megjelenése újdonságnak számít.

Egyelőre tehát nem mutatott túl nagy aktivitást a környéken a cég, amelynek elindulása azonban mégis komoly jelentőséggel bír. A társaság ugyanis a cégbíróságon fellelhető iratok szerint az egyik legbefolyásosabb magyar üzletembernek, Simicska Lajosnak és feleségének a tulajdonában van. A feleség birtokolja a részvények több mint felét, de Simicska sem csak kisebbségi tulajdonosként van jelen a cégben, hanem tagja az igazgatóságnak is.

Építés és állattenyésztés

Simicska a kilencvenes évek közepén a Fidesz gazdasági igazgatója volt, az első Orbán-kormány hivatalba lépésekor az APEH elnöke lett, és ugyan egy évvel későbbi lemondása után eltűnt a nyilvánosság elől, a párt több politikusa szerint jelenleg is fontos gazdasági háttérembernek számít. A nyilvánosan hozzáférhető információk szerint reklám-, illetve médiacégekben vannak érdekeltségei, de egy, a Népszabadság által április közepén idézett dokumentum szerint tulajdonosa a Közgép Zrt. nevű építőipari óriásvállalatnak is. (Ezt az állítást azóta sem kommentálta sem a Közgép, sem Simicska.)

Forrás: AFP/Sebastien Bozon
Kecsketenyésztés a fő tevékenység

A Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. nem újonnan alapított társaság, hanem egy korábban Reklámegyesülés nevet viselő kommunikációs cég átalakítása nyomán jött létre. A cégbíróságon megtalálható iratok szerint idén, a Reklámegyesülés március 12-i közgyűlésén vásárolta meg a cég részvényeit Simicska és felesége, majd egyből döntöttek is arról, hogy a társaságot átnevezik Hárskúti Mezőgazdasági Zrt.-vé.

Ezt követte az, hogy a cég irataiban addig megjelölt fő tevékenységet "üzletviteli tanácsadás"-ról átírták "juh-, kecsketenyésztés"-re. Több mint hatvan egyéb tevékenység is fel van sorolva a cég irataiban, ezek között szerepel például az édesvízi halászat, a kőfejtés és az üdülési szolgáltatás is. Ezeknek a megjelölése ugyanakkor nem kötelezi semmire a vállalkozást, a gazdasági társaságok akármilyen tevékenységi kört bejegyeztethetnek maguknak, és aztán szabadon eldönthetik, hogy melyikkel foglalkoznak.

Eredménytelen pályázatok

Nem világos, hogy a Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. pontosan milyen területre akar koncentrálni, Simicska ugyanis nem válaszolt a múlt hét csütörtökön elküldött kérdéseinkre. Így azt sem sikerült megtudni, hogy a cégnek, illetve tulajdonosainak vannak-e olyan terveik, hogy részt vegyenek az állami földhaszonbérleti pályázatokon.

Ezeknek a pályázatoknak a lényege az, hogy az állam bérleti jogot hirdet a tulajdonába tartozó földekre, amihez ugyanakkor csak bizonyos feltételekkel lehet hozzájutni. Ilyen például az, hogy a pályázónak bejelentett lakóhellyel (cég esetén székhellyel) kell rendelkeznie azon a településen, ahova az adott föld tartozik, vagy attól legfeljebb 20 kilométeres távolságra. Simicska felesége korábban budapesti lakcímmel rendelkezett, ebben a cégben azonban már egy hárskúti címmel szerepel, azt azonban nem sikerült megtudni, hogy ennek a változásnak köze van-e egy esetleges pályázati szándékhoz, az üzletember ugyanis erre a kérdésünkre sem válaszolt.

Forrás: Hásrkút.hu/Kauker Gergely
Hárskút környékén is vannak pályáztatásra váró földek

A bérleti szerződéseket intéző Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) már tavaly meghirdetett több pályázatot a Bakony térségében, és ezek egy része eredményesen le is zárult. Nem sikerült ugyanakkor eredményt hirdetni a Hárskúton és a közeli Lókúton lévő területekre (összesen mintegy 40 hektárnyi föld, amelynek nagy része legelő) kiírt pályázatokon, így ezeket várhatóan újra megindítják majd. A sikertelen pályázatok újbóli kiírásáról Sebestyén Róbert, az NFA elnöke beszélt a parlament mezőgazdasági bizottságának március 21-i ülésén, hozzátéve, a céljuk az, hogy október közepéig lezáruljanak az új pályázatok. Az [origo] a múlt héten csütörtökön megkérdezte az NFA-t, hogy kiírták-e már újra a pályázatokat a hárskúti és lókúti területekre, és ha igen, akkor kik jelentkeztek rá, de egyelőre nem válaszoltak a kérdéseinkre.

Egy tapasztalt üzlettárs

Az állami földek bérbeadása körül nagy vihart kavart az, hogy a pályázatokra hivatkozva mondott le posztjáról még januárban Ángyán József a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkári posztjáról. Ángyán egy február végén nyilvánosságra került levélben arra panaszkodott, hogy "a társadalom túlnyomó többsége által támogatott programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és volt tsz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre", és az ő érdekeltségeik nyerték el több állami földterület bérleti jogát is.

Ángyán a márciusi mezőgazdasági bizottsági meghallgatáson a szerinte kifogásolható állami földhasználatra példaként említette azt, hogy a lepsényi földeket egy olyan cég használja, amely egy "szolnoki ügyvéd" érdekeltségébe tartozik. Bár nem mondta ki az ügyvéd nevét, de az általa felsorolt cégek alapján egyértelmű volt, hogy Nyerges Zsolt üzletemberre gondolt. Nyerges az elnöke a Mezort Zrt. nevű cégnek, amely a honlapja szerint kiterjedt mezőgazdasági érdekeltségekkel rendelkezik az ország északnyugati részében.

Nyerges ugyanakkor nemcsak a mezőgazdaságban van jelen, vannak érdekeltségei a médiában, valamint a reklámpiacon, és ő az elnöke az állítólag Simicska által tulajdonolt Közgép Zrt.-nek is. További kapcsolódási pontot jelent Simicska és Nyerges között, hogy mindketten rendelkeznek tulajdonrésszel a Publimont nevű plakátcégben, amely a Közgéphez hasonlóan az elmúlt néhány évben feltűnően sok állami megrendeléshez jutott. Mindkét cég milliárdos nagyságrendben fizetett osztalékot tulajdonosainak a tavalyi eredménye után (erről részletek ebben a cikkben).