A magyar médiatörvény átdolgozását várja a német kormány

Vágólapra másolva!
A német kormány a magyar médiatörvény átdolgozását várja - nyilatkozta a német külügyminiszter helyettese, Werner Hoyer. Szerinte "jó lenne, ha az ez a téma gyorsan eltűnne a világból", különösen, hogy Magyarország napokon belül az EU soros elnöke lesz. Martonyi János külügyminiszter szerint az ügy nem fogja beárnyékolni a magyar elnökséget, a kormány pedig közölte, nem változtatják meg a jogszabályt.
Vágólapra másolva!

A német kormány azt várja, hogy Magyarország átdolgozza a nemzetközileg bírált médiatörvényt - nyilatkozott a Frankfurter Rundschau csütörtöki számában a német külügyminiszter helyettese, Werner Hoyer.

A szabaddemokrata-párti (FDP) Hoyer, aki egy hete közleményben fejezte ki aggodalmát a magyar jogszabály miatt, a dpa hírügynökség jelentése szerint azt mondta a német napilapnak: "jó lenne, ha az ez a téma gyorsan eltűnne a világból". Magyarországgal szemben, amely január 1-jétől fél évre átveszi az Európai Unió elnöki tisztét, különösen nagy a nyomás, hogy tartsa magát az összes európai szabályhoz - figyelmeztetett a német politikus. Az Európai Unióban az alapjogok tiszteletben tartását "minden kétséget kizáróan biztosítani kell" - tette hozzá.

Hannes Swoboda, az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakciójának helyettes vezetője ugyancsak a Frankfurter Rundschauban nyilatkozva kijelentette, hogy a médiatörvény kétségtelenül vét az európai értékek ellen. Az osztrák politikus közölte, hogy Magyarországot "nagyon alapos politikai megfigyelés" alá fogják helyezni. Ha a törvényt teljes szigorában alkalmazzák, és újságírókra rendszeresen nyomást gyakorolnak, az EP "a szavazati jog megvonásának eszközével is bizonyosan élni fog" - mondta.

Orbán mellé állt az Európai Néppárt

Nyilatkozatban állt ki Orbán Viktor kormányfő mellett az Európai Néppárt elnöke, Wilfried Martens. A Fidesz európai parlamenti frakcióját is magában foglaló párt elnöke azt írta, hogy "nagyra értékeli Orbán és a magyar kormány azon erőfeszítéseit, hogy a sajtószabadság, a tisztelet kultúrája, a kiskorúak védelme és az emberi méltóság megerősítése érdekében javítson a korábbi médiatörvényen".

A belga politikus szerint nagy kihívást jelent Orbánék számára az is, hogy meg kell erősíteni a média felelősségre vonhatóságát, de úgy, hogy közben a sajtószabadság érintetlen maradjon. "A médiatörvényről folytatott vita nem alapulhat politikai indíttatású félreértelmezéseken, hanem a szöveg pontos ismeretén" - áll a nyilatkozatban, amely szerint "a jogszabályokat mindig a gyakorlat igazolja". "Biztos vagyok benne, hogy a magyar kormány az uniós szabályozással összhangban, az európai médianormákhoz és alapértékekhez igazodva iktatja majd a gyakorlatba új médiatörvényét" - fogalmazott Martens, aki sikeres EU-elnökséget kívánt Orbán Viktornak.

Martonyi szerint most nem jogos a kritika

Martonyi János külügyminiszter csütörtökön reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című reggeli hírműsorában reagált a médiatörvényt ért külföldi kritikákra. Szerinte csak akkor lenne szabad "markáns véleményeket" megfogalmazni a magyar médiatörvénnyel szemben, ha a visszaélés veszélyéről szóló aggodalmak "beigazolódni látszanak".

Martonyi azt állította, a jogszabály ellen tiltakozók túlnyomó többsége nem olvasta el a törvényt. Ezért mindenkinek azt tanácsolta, hogy tanulmányozza a dokumentumot, és ezután jelölje meg azokat a rendelkezéseket, amelyek aggodalmat keltenek. Hozzátette, a törvényben rögzített bírósági felülvizsgálat lehetősége megfelelő biztonságot ad mindenki számára.

Az Európai Bizottság nem hivatalos vizsgálata reményei szerint "tárgyilagos álláspontot" foglal majd el a magyar médiatörvényről - mondta Martonyi. A jogszabályt ért nemzetközi bírálatok szerinte nem árnyékolhatják be Magyarország január 1-jén kezdődő EU-elnökségét.

A kormány nem változtat

A médiatörvényt ért külföldi bírálatokra csütörtökön közleményben reagált Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője is. Eszerint sajnálatosnak tartják, hogy "a médiatörvényről megfogalmazott legutóbbi külföldi vélemények sem tartalmaznak semmilyen konkrétumot, csak félelmeket és fenyegetőzéseket". A közlemény szerint felmerül, hogy a kritikusok egyáltalán végigolvasták-e a jogszabályt, amely szerintük "európai jogszabály, minden eleme megtalálható más uniós tagállamok - például Németország - médiatörvényeiben is". Szijjártó a közleményben kijelentette, semmilyen körülmény nem merült fel, amely a törvény megváltoztatását indokolná.