Megrengeti az ember eredetét egy új elmélet

Napjainkban általánosan elfogadott, hogy az emberiség bölcsője Afrikában volt. Számos korábbi faj után itt jelent meg a modern ember, a Homo sapiens is, mintegy 200 ezer évvel ezelőtt, majd 60-70 ezer éve kezdte meg kivándorlását, benépesítve az egész Földet.

Pedig alig 80 éve a kutatók többsége még az eurázsiai eredet mellett kardoskodott. 1924-ben aztán előkerült egy fontos lelet Afrikában, az úgynevezett taungi gyermek. A felfedezője, Raymond Dart, a dél-afrikai Witwatersrand Egyetem antropológusa által Australopithecusnak ("déli majom") elnevezett faj megosztotta az antropológusokat. Több évtizednyi vita (és néhány újabb lelet) kellett ahhoz, hogy mindenki belássa, tarthatatlan az eurázsiai eredet elmélete.

Hogyan kerül most mégis újra elő az eurázsiai eredet elmélete? Rögtön le kell szögezni, hogy az új elmélet képviselői nem a Homo sapiens afrikai eredetét kérdőjelezik meg, hanem csak azt állítják, hogy a Homo nemzetség (köztük a mai ember közvetlen elődjének tekintett Homo erectus) nem Afrikában, hanem Eurázsiában fejlődött ki. Szerintük a Homo erectus Ázsiából vándorolt aztán Afrikába, ahol kifejlődött belőle a Homo sapiens. Ezt elsősorban két leletre alapozzák: a máig nagy vitát kavaró indonéziai hobbit, azaz floresi ember (Homo floresiensis) és a grúziai dmanisii ember maradványaira.

Az Australopithecus a hobbit közvetlen őse?

A hobbit - a taungi gyermekhez hasonlóan - felfedezése óta viták kereszttüzében áll. Ezen nem lehet csodálkozni, hiszen a 18 000 éves maradványok egyetlen mai emberi evolúciós elméletbe sem illeszthetők bele. Többen - köztük Robert Martin a chicagói Field Múzeum kutatója - azt vallják, hogy az alig 1 méter magas emberkék valamilyen betegségben szenvedhettek. Ez megmagyarázná többek közt, hogy miért volt olyan kicsi az agytérfogatuk (420 köbcentiméter, nagyjából egyharmada a mai emberekének). A törpenövést ugyan még lehet az úgynevezett szigeti törpeség elméletével magyarázni (azonos nemzetséghez tartozó emlősfajok szigeti változatai általában kisebbek, mint a kontinenseken élő rokonaik), mondja Martin, de a koponya összezsugorodását nem (a szigeti emlősök agykoponyája hasonló méretű a szárazföldi társaikéhoz).

Itt jön azonban a történetben a csavar. Noha a hobbitok koponyájának mérete meg sem közelíti a mai emberekét, viszont többé-kevésbé azonos az Australopithecusokéval (a Homo erectus ősei), amelyek viszont 1,2 millió éve kihaltak. Ezért több kutató - köztük Dean Falk, a Floridai Állami Egyetem munkatársa - úgy véli, hogy a floresi emberek nem valamilyen elkorcsosult vagy betegségtől eltorzult csoport képviselői, hanem a Homo erectus közvetlen rokonai. Természetesen maga is tisztában van azzal, hogy ezt az "eretnek" gondolatot sokan támadják majd - akárcsak annak idején a taungi gyermek esetében -, hiszen szembemegy az általánosan elfogadott evolúciós nézetekkel.

A Homo erectusról tudjuk, hogy úgy 1,7 millió évvel ezelőttől 550 ezer évvel ezelőttig Indonéziában is élt. Mivel Flores szigetén találtak 840 000 éves kőszerszámokat, elképzelhető, hogy a H. erectus egy populációja elérte a szigetet, és ott szó szerint elszigetelődött. Más vizsgálatok azonban még ősibb származásra utalnak. Bár koponyát eddig csak egyet találtak tőlük, de legalább négy egyedhez tartozó csontmaradványok is előkerültek. Ezek mind olyan ősi jellegeket mutatnak, amelyek arra utalnak, hogy a Homo floresiensis még a Homo erectusnál is primitívebb lényből fejlődhetett ki, mondta William Jungers, a Stony Brook Egyetem antropológusa. A hobbitokat felfedező csoport vezetője, Peter Brown, az ausztrál New England Egyetem kutatója szerint ezek az ősi lények valamilyen Australopithecusból fejlődhettek ki. Ez az elképzelés azonban már tényleg alapjaiban rengetné meg az emberi evolúcióról alkotott eddigi képet, így gyors elfogadására nem lehet számítani (bár Dart Australopithecusa is csak több évtizedes vita után foglalta el az őt megillető helyet az emberi törzsfán).

Afrikából való kivándorlás, majd visszatérés?

Az eurázsiai fejlődést megkérdőjelezők legfőbb ütőkártyája, hogy szerintük semmilyen lelet nem támasztja alá ezt az elképzelést. Ez azonban nem teljesen igaz. 1991-ben egy középkori grúz városban, Dmanisiben folytatott ásatások során előkerült néhány ősi Hominina-maradvány. Ezek eddig a legidősebb, 1,77 millió éves emberős-maradványok, amelyeket Afrikán kívül találtak. Máig tart a vita, hova illeszthetők ezek a Homininák az ember evolúciós törzsfáján, de a kutatók többsége a Homo erectushozsorolja őket.

Koruk és ősi jellegeik arra utalnak, hogy a Homo erectus faj legkorábbi tagjai közé tartoztak. Ez azt sejteti, hogy a Homo erectusok nem sokat vártak az Afrikából való kirajzásra, hiszen első ottani megjelenésüket 1,87 millió évvel ezelőttre teszik. 2011-ben azonban váratlan fordulat következett be. A grúziai lelőhelyen folytatott további ásatások folyamán olyan bizonyítékra bukkantak, amely azt támasztja alá, hogy a helyszínt először legalább 1,85 millió éve foglalták el a Homininák, azaz lényegében ugyanakkor, amikor a Homo erectus megjelent Kelet-Afrikában.

A felfedezés nyomán David Lordkipanidze, a tbiliszii Grúz Nemzeti Múzeum kutatója új elmélettel állt elő. Szerinte elképzelhető, hogy a Homo erectus Eurázsiában fejlődött ki, egy olyan, Afrikát elhagyó Australopithecusból, amely nagyjából 2 millió éve vándorolt ki Eurázsiába.

A vita valószínűleg még évtizedekig nem fog eldőlni - akárcsak a taungi gyerek esetében -, hacsak nem kerül elő valamilyen perdöntő bizonyíték. Ennek azonban sajnos kevés az esélye. Egyrészt az eurázsiai klíma sokkal kevésbé felelt meg az ősmaradványok konzerválódásához, mint a kelet-afrikai. Másrészt az eurázsiai antropológiai feltárások még gyerekcipőben járnak az afrikaiakhoz képest. Az viszont szinte biztos, hogy egyre több érdekes, esetleg az emberi törzsfejlődést részben átíró leletre számíthatunk erről a kontinensről is, lásd például a gyenyiszovai embert.