Szmog felett

2016.01.27. 21:04 szasza75

Ugyanúgy indult ez a reggel mint a többi. Reggel fél 6 kor keltem. Szokásos napi menetrend, majd kitekintettem az ablakon, hogy vigyek-e fejlámpát vagy nem. A nem mellett döntöttem. Ködben úgy sem látszik semmi. Talán a hegyen picit tisztább a levegő, persze itt is nagy a köd, nyálkás, a terep viszont inkább jeges. Ahogy a teltek a kilométerek, egyre jobban bemelegedtem, és a kedvem is jobb lett. Aztán hátrahagyva a ködöt 430 n felett napsütés fogadott. Soha jobb reggelt... 

img_20160127_093448.jpg

19 komment

Címkék: tél motiváció futás hétköznapok trail

A gerinckezelésem története

2015.07.01. 09:12 Szuflavéder

A gerincem vizsgálata során bekerültem a mókuskerékbe és természetesen más betegséget is találtak, amibe kis híján beledöglöttem. Erről itt olvashattok.

Ahogy már írtam az utolsó hatos című posztomban az orvostudomány a kezdődő gerincsérvvel (előboltosulás) nem tud sok mindent kezdeni. Gerinctorna, kímélő életmód stb. Mégis örülök, hogy a Sportkórházban ezt a reumatológus doktornőt fogtam ki, mert ajánlott nekem egy shiatsu mestert, aki szerinte segíthet a problémámom.

Nem húztam az időt, azonnal bejelentkeztem hozzá. Április 28-án mentem először a mesterhez. Azzal kezdte, hogy csak úgy érdemes elkezdeni ezt a terápiát ha egy időre teljesen le tudok mondani a mozgásról és mindent úgy csinálok ahogy kéri, különben semmi értelme. Természetesen szó nélkül igent mondtam, hiszen sportolni akartam.

Hasra fektetett és elmondta, hogy a jobb lábam kb. 2,5 centivel rövidebbnek tűnik a másiknál, majd hanyadt fektetett és mutatta, hogy ez a csípőm miatt van, mivel az is aszimmetrikus. A jobb csípőm kb. 2,5 centivel feljebb van, mint a másik. Így kezdődött. (ezt a kórházban miért nem nézték vajon?) Masszírozott, nyomkodott, mozgatott. A mester a kezelésem során még a kiropraktika és a manuálterápia módszereit is alkalmazta. Rengeteg pontot megnyomott, és bizony voltak fájdalmasabbak is. Elkezdett folyni az orrom, és egy kis “lebegő” érzésem volt. A végére mindkét lábam egyforma “hosszú” lett, és a csípőm is szintben volt. Mondta, hogy elkezdődött egy méregtelenítő folyamat a szervezetemben, ezért a szokásosnál is több folyadékot igyak. Egy pohár víz volt a jutalmam a végén.

Elkezdtünk nyomozni, kerestük a pontos okokat, hiszen mindent nem lehet csak a futásra kenni. Az ágyam tökéletesen kemény, a kocsi ülésénél viszont most már gerinctámaszt használok, az ülőmunkához pedig felfújhatós instabil párnát, hogy a gerinc tehermentes legyen.

960121.jpg

Már az első éjszaka kicsit jobban éreztem magam. Nem ébredtem meg a forgolódásoknál a tompa fájdalmakra.

A második kezelésen kicsit más fogások voltak, mint az előzőn, de ezután nem lettem jobban. “Szédszedem a csigolyákat”, “hátizmok, gerinc mélyizmok ellazítása” hangzottak el. Próbáltam követni, kevés sikerrel. Ezután néhány nappal azt vettem észre, hogy sokat ropogott a gerincem, amit meg is említettem neki a harmadik kezelésen. Azt mondta, hogy ez a lehető legjobb hír amivel érkezhettem. Újra jöttek a nyomkodások, mozgatások és valahogy másképp, mint az előző alkalomkor. Felfigyeltem menet közben arra, hogy nagyon elégedetten tette a dolgát. A megpihent izmaim tökéletesen ellazultak és – a csípő után – most minden csigolya is a helyére került. Mondta is, hogy szerencsés vagyok a laza izomzatom miatt.

Innentől kezdve otthon mélyizom-erősítéseket kellett végeznem, naponta 5 percet, aztán nyújtás. Ezalatt az 5 perc alatt annyira kikészülök, mintha 1500-at futnék maxra. Annyira intenzívek a gyakorlatok, hogy a végére folyik rólam a víz. (ezeken a legkeményebb testépítők is elvéreznek) A 45 perces gyógytornák sem voltak ilyen hatékonyak. Elkezdhettem háton is úszni, bringázhattam is (feltéve ha nem érzek kisugárzó érzést vagy egyéb kellemetlenséget. Nem éreztem). A futás és a kertészkedés még tilos volt.

kepernyofoto_2015-06-12_16_09_53.jpg

Ez a időszak elég emlékezetes maradt a bevásárlások miatt is. Mivel másfél kilónál nem emelhettem többet, sniccerrel jártam ásványvizet venni. Szépen egyesével tettem be a vizeket a bevásárlókocsiba, aztán a futószalagra, majd az autóba. 

A szigethalmi piacon (minden vasárnap reggel itt kezdek) is furcsán nézett a zöldséges Rózsika néni, akinél másfél kiló borsót vásároltam, majd kicsit később visszamentem még fél kilóért. Ilyen bevásárlólistám volt: 2 kg zöldborsó, 1 kg paradicsom,1 kg paprika, egy fej karalábé, egy köteg sárgarépa, két kígyóuborka, 1 kg eper, 1 fürt banán, 2 kg alma. Hatszor fordultam és kb. 2,4 km-t sétáltam pluszban, de azt ígértem betartom a szabályokat.

A harmadik kezelés után megszűnt a folyamatos kisugárzó fájdalomérzés, ettől nagyon boldog voltam. Ezután hol jobban, hogy rosszabbul éreztem magam, de a trend a javulás felé ment. Az ötödik kezelés után megkérdezte a mester, hogy tudok-e keveset futni. Azonnal felcsillant a szemem! Két kilométert kaptam ajándékba. A futás után 24 órával részletes jelentést kellett írnom mit éreztem a futás követő 24 órában. Leírtam és jött is a válasz: "Bringa mehet, futás nem bocs!"

kepernyofoto_2015-06-12_19_01_30.jpg

A hatodik kezelést követően dicséretet kaptam, hogy nagyon szépen alakulnak a hátizmaim, de az egyik csigolyám sajnos elcsúszott és azt helyre kellett tenni. Újra próbálkozhattam a futással, újabb két km. Mivel most minden rendben volt egy héten át mehetett a napi 5 km és a rá következő héten már napi 8 km. Tünetmentesen ment a futás.

kepernyofoto_2015-06-12_19_01_35.jpg

A hetedik kezelésnek az volt az üzenete, hogy már elég erősek a mély hátizmaim ahhoz, hogy a csigolyák ne tudjanak elcsúszni. Pontosan idézem: “esélyük sincs!”. A nyolcadik kezelést követően azt mondta a mester, hogy látja már a kezelés végét és engedélyt kaptam lenyírni a füvet is. Ráfért :)

kepernyofoto_2015-06-13_8_39_12.png

A kilencedik kezelésre már szinte tökéletes állapotban érkeztem. Mentek tünetmentesen a napi 8 km futások és mellette hetente az összesen 160 km bringa és 3×1500 m hátúszás. A mester 15 perc után azt mondta: “készen vagyunk”, innentől kezdve már rajtam múlik minden, és a magam ura vagyok.

Hirtelen nem értettem, vagy csak nem akartam érteni a dolgot. Nem mondta meg mennyit futhatok, azt sem mondta, hogy meggyógyultam, annyit mondott csak, hogy amit ebből a gerincből ki lehetett hozni, azt kihozta. Azt senki sem tudja megmondani, hogy a kezdődő sérv visszahúzódik-e véglegesen, vagy ha megint jobban terhelem újra előjönnek a fájások, de egyelőre szépen bírja a terhelést.

Már aznap futhattam volna 10 km-t, de inkább az atlétikapályát választottam (nincs többé tempókorlát sem), 6 km gimnasztika és 10×100. Szárnyalni, akartam, persze nincsenek hozzászokva az izmaim a gyors futásokhoz, de nagyon klassz volt. Annyira nem tértem magamhoz, hogy még péntek este sem tudtam eldönteni, mit merjek szombatra, és vasárnapra bevállalni.

Nagy nyomás volt rajtam, de végül szombat reggel megterveztem a hétvégét. Reggel 10 km-t futottam (52:30), minden hibátlan volt, délután pedig kb. 45 km-t tekertem. Vasárnap pedig úgy döntöttem csinálok egy rövid távú triatlont. 1500m úszás – 40 km kerékpár és 10 km futás. Eléggé elfogyott az erőm a végére, de 50 percen belül hoztam a 10 km-es futást.

Azt veszem észre, hogy a testem sokkal olajozottabban működik és a könnyű futások is 5 perc és 5:20 közötti iramban mennek. A levegő még ugyan nehezen jön, de a lábaim szépen visznek. Hihetetlen, hogy elferdült csípővel, rossz gerinccel 5:45-6:15 ös kiliket mentem könnyű futáson, most meg, hogy minden a helyén van észre sem veszem és 5 percesekkel futok.

A következő 6-8 hétben a fokozatosság szellemében folytatom, és csinálom a napi öt perces gerinctornámat is. Jelenleg a gerincem 50%-kos állapotban van, de így is kb. háromszor erősebb már, mint a kezelés előtt. Összesen kb. egy év kell mire teljesen megerősödik. Meglátjuk mi lesz, és mivel nincs tempómegkötés ezért már nézegetem a versenynaptárat is. (mostanra már 12 km-nél járok)

img_9071.jpg

 

40 komment

Címkék: terápia gerincsérv gerinctorna shiatsu

Készülés a maratonira – egyszerű emberként

2015.06.21. 22:00 angelday

tracksmith_logo.png

A Tracksmith amerikai old-school futómárkáról már írtunk korábban a Futóblogon. Nagyon jópofa kis anyagot készítettek most is: egyik kollégájuk, Eric Ashe egyik utolsó maratoni felkészülését fotózták meg otthoni környezetben. Eric 2:17-es legjobb maratonijával most az olimpiai selejtezőre készül, még előtte lesz egy versenye és az előtti edzésén készült a sorozat. Érdemes megnézni és végigolvasni a futást.

tracksmith_eric.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: felkészülés maratoni tracksmith

London Bupa 10.000 méteres utcai futóverseny

2015.06.16. 07:46 Szuflavéder

2008 óta minden évben május utolsó hétfőjén, "bank holiday" napján rendezik meg az Egyesült Királyság legfelkapottabb 10 kilométeres futóversenyét, a Bupa London 10.000-et. A pálya London legszebb részein halad végig.

kepernyofoto_2015-06-11_17_16_08.jpgA térkép nagyban itt található.

A St. James's parktól indul a mezőny:

large.jpg

Az Admirality Arch alatt elfutva a Trafalgar térhez érve zenészek várják a futókat. A Stranden volt az első kilométer jelzés. Az útvonal érinti a régi Bank of England-et, Szent Pál katedrálist, a Holborn Viaductot, a végén pedig Nelson admirális szobra után a parlament előtt az őrségnél futnak el, a befutó pedig a Buckingham palota előtt van.

Subi rendszeres olvasónk, hobbifutó, Londonban él és minden évben csak ezen a versenyen indul el. Ez volt a harmadik 10 km-es versenye, néhány mondatban mesélt az élményeiről:

Hűvös felhős időben rajtoltunk, enyhe szél volt végig, a végére pedig már hét ágra sütött a nap.

Leírhatatlan volt, amit éreztem futás közben: 12000 ember futott és mindenki mosolygott. A mellékhelységeknél sorbanálláskor is előzékeny volt mindenki, a futók menet közben biztatták, segítették egymást. Az útvonalon 5-6 helyen zenészek, japán dobosok, jamaikai ütősök és angol rezes katonazenekar fokozták a bulihangulatot. A versenyt követően még több órán keresztül hömpölygött a tömeg.

Az sem zavart, hogy elfelejtettem a telefonomra appokat letölteni és az órámat is otthon hagytam. 200 méterre a vége előtt ott állt a családom, én pedig egy hatalmas sprintet vágtam le. 56:36 lett az időm.

Észre sem vettem, és máris vége volt a versenynek, egy pillanat volt az egész. Minden percét élveztem, biztos, hogy jövőre is indulok, nekem ez kihagyhatatlan verseny marad. 

large-2.jpg

1 komment

Címkék: beszámoló futóverseny 10k London

A legjobb reptér. A világon.

2015.06.10. 17:28 angelday

Még ugyan 5 év van a japánban rendezendő olimpiáig, viszont a szigetország lakói nem restek, ha arról van szó, hogy felkészüljenek rá időben. A Narita repteret ugyanis elkezdték átalakítani, egészen konkrétan egy futópályát csináltak belőle. A képek természetesen magukért beszélnek:

narita_2.jpg

narita_4.jpg

narita_1.jpg

narita_3.jpg

Két átszállás között jöhet egy kis sport! Végre nem csak arra való egy reptér, hogy alkoholt vásároljunk. Néhány további kép itt.

Szólj hozzá!

Címkék: japán képek olimpia Narita

Egy UB beszámoló: Mozdulj! Kova VS Mozdulj! Ákos

2015.06.03. 00:43 angelday

Egy olvasói beszámoló következik most az idei UB-ről, ahol egy gigászi küzdelemben megismerkedhetünk két rivalizáló csapattal. Na, és neked mi volt a személyes UB történeted?

- - -

2015. május 30-31. Idén is, mint tavaly, részt vettünk az éves Ultrabalaton versenyen. Két rivális bandánk a Mozdulj! Ákos és Mozdulj! Kova csapatok, én az utóbbiban vállaltam fontos szerepet. (Tavaly Mozdulj! Ákos simán lesöpört minket, így idén azzal a céllal álltunk rajthoz hogy nyerünk.) Csapatunk 8 főt számlált, 8 kemény futót, akik mindenre képesek voltak (még a gáncsolásra is :)))) azért, hogy nyerjünk!

Végül 2 szakaszt vállaltam, az egyiket 12:30-tól Alsóörs után (12,5 km), ezzel a meleg miatt igen csak megküzdöttem, illetve a második ennél is izgalmasabb szakaszt, a befutót Siófoktól (11 km).

Az első szakasz rendben lement, Orsi, Gergő, Lajos, Dóri, Tamás, Máté (betegesen, de küzdve), Vilté neuronoktól teli fejjel, és én is keményen küzdve. Majd 30 perces előnyre tettünk szert este 20 óráig, aztán azzal szembesültünk, hogy Mozdulj! Ákos megtáltosodott és onnan éjfélig jó 30 perces előnyre tett szert. Folyamatosan kaptuk a kritikákat Facebookon :) innen indult a második felvonás.

mozdulj_kova_csapat.jpg

Orsi meghúzta az éjfél utáni szakaszát (biztos a szülésről történő eszmecsere adott neki erőt Dórival, aki egy idegen csapattól kért el egy kísérő biciklit), Ákos nyakába szedte a lábait, és Gergő is 20 km szakasz alatt majd 1 percet hozott kilinként. Mindeközben Orsi folyamatosan oltogatott, hogy ha 3:30-as ezreket nem hozom, akkor be kell sz@rjak :) valamint, hogy mivel én vagyok a befutó, rajtam fog múlni minden, és hogy RESZEGI ÚR nagyon gyors és figyeljem a hátam.

Eljött az én időm: 6 óra volt, amikor Kova beért Siófokra és jöhettem én. Persze bejött Orsi állítása, mert előtte még a ToiToi felé kellett vennem az irányt. Nem mesélem el, de igazi challange volt az is. Végül nekiálltam futni, 11 km a szakasz, de már az első km nagyon kemény volt (kb. 1 órát aludtam), folyamatosan a fejemben járt, hogy jön a RESZEGI, és nehogy már most a végén miattam veszítsünk.

Ahol tudtam, meghúztam. Teltek a km-ek, de minden egyes hátulról befogott trappoló embernél átfutott rajtam a hideg hogy JAJJ, csak ne ő legyen! Már elértem Aligát és nem is bíztam a véletlenre: a végét üvöltve-nyáladzva 5:10-es ezerrel hoztam. A csapat persze már várt, és BEÉRTÜNK! Közölték is, hogy igen, MEGNYERTÜK! El se hittem, nagyon kemény volt!

mozdulj_kova.jpg

Köszönöm mindenkinek az idei versenyt, nagyon egzotikus lett ezzel a hajnali oda-vissza időhozással. :) Köszönöm a csapatnak és Mozdulj! Ákosnak is a kihívást!

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló versengés UB2015

Engedélyek versenyrendezéshez

2015.05.28. 22:07 Szuflavéder

Régebben már vettem részt néhány terepfutóverseny rendezésében. Nem volt különösebb engedélyre szükség, csak le kellett jelenteni az erdőtársaságnak, hogy lesz ilyen megmozdulás. A erdőtársaság ezzel nem is foglalkozott, válasz sem érkezett tőlük.

Viszont ha városban rendezünk utcai futóversenyt, nem is gondolná az ember, hogy mennyi különféle engedély beszerzésére van szükség. Műkedvelőként csokorba szedtem ezeket, remélem nem hagytam ki semmit:

  • Fővárosi Önkormányzat területfoglalási engedély: 14 Ft / m2 / nap
  • BKK Közútkezelői engedély (3 és 1 Ft / m2 / óra)
  • BKK Tömegközlekedési divízió (forgalomirányítás, felügyelet, járatterelés)
  • BKK Közúti Szolgáltatási Igazgatóság (forgalomtechnika, táblák, terelőelemek)
  • BRFK (rendőri biztosítás)
  • BKK behajtási engedély (Városliget, Margitsziget stb.)
  • Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Főosztály, zöldterület-gazdálkodás, FŐKERT

Egyéb speciális engedélyek:

  • Közterületi engedélyek, ha kerületi kezelésű utat, területet veszünk igénybe.
  • Ha Budapesten a Városligetben van a verseny, akkor hangengedélyre is szükség van az Állatkert védelmében
  • ÁNTSZ engedély
  • ARTISJUS zenei jogdíj

Ezek után tippeljétek meg, hogy csak maguk az engedélyek mennyibe kerülnek egy fővárosi méretű versenyen.

12 komment

Címkék: üzlet futóverseny versenyengedélyek

Egy nem mindennapi frissítőpont a Ultrabalatonon: Varga Pincészet

2015.05.25. 14:20 angelday

Két éve a Futóblog segítségével összehoztuk az Ultrabalatont és a Balaton egyik jelentős borászatát, a Varga Pincészetet egymással. Úgy tűnt, hogy egy rövid terméktámogatás lesz a dologból. Ehhez képest előrébb lépett a dolog, idén egyenesen Varga Pincészet frissítőpont is lesz az UB-n mégpedig úgy, hogy a verseny útvonala átmegy a pincészeten!

ub_varga_2015.jpg

A részletekkel Varga Bálint jelentkezik:

2013-ban támogattuk először az Ultrabalatont, akkor minden résztvevő egy palack Balaton pezsgőt kapott. Tavaly ősszel a verseny főszervezője Zelcsényi Miki felhívott, hogy mi lenne akkor, ha átfutna a mezőny a pincészet udvarán, ahol egyébként a váltópont lenne és lehetne fröccsözni és kenyérlángosozni is. Jó ötletnek tartottuk, úgyhogy Mikiék januárban eljöttek egy bejárásra, ahol csavartunk egyet a dolgon és úgy döntöttünk, hogy még izgalmasabbá tesszük az útvonalat: átvezetjük a borospincén. Idén először az UB résztvevői fahordók és acéltartályok között fognak futni.

A pincészet Balatonra és a Badacsony hegyre panorámás udvarán borral, fröccsel és kenyérlángossal várunk mindenkit. Lehetőség lesz „rapid bortúrára is”, ami egy 15-20 perces gyors pincesétát jelent, mely során mesélünk a pincészetről és megmutatjuk a borospincét, ahol a sok hordó és tartály között éppen halad át a mezőny.

A pincén átfutó minden egyes versenyzőről fotó készül, melyeket folyamatosan töltünk fel a www.vargabor.hu/ub2015 található galériába.

Létrehoztunk egy Facebook eseményt, amihez érdemes csatlakozni, mert ott tesszük közzé a fontos információkat (térkép, parkolás, árak...) és a legjobb fotókat. Egyébként mi is indítottunk egy csapatot, ahol barátainkkal és munkatársainkkal együtt teljesítjük majd a távot.

Egyszóval tervezzetek be egy erősebb megállót ennél a pontnál! :) Aki fut, annak nem mindennapi élményben lesz része, aki pedig azon a szakaszon nem fut, az fogyaszthat sok mindent.

5 komment

Címkék: frissítőpont Ultrabalaton Varga Pincészet

Nike + Spotify

2015.05.22. 21:35 SeSam

Volt egy Spotify sajtóesemény New Yorkban, ahol beszéltek egy kicsit a jövőről, valamint elhangzott az is, hogy partnerségi kapcsolatot építettek ki a Nike+-szal. A részletekről egyelőre keveset tudni, de gyanítom, össze fogják még jobban drótozni az appokat a futás közbeni zenehallgatáshoz.

spotify_0318.jpg

Egy érdekes lehetőség (amit már páran megcsináltak azért), hogy az aktuális futósebességhez illeszkedő ritmusú zenékből áll össze a lista. Egyelőre mindenestere annyi kézzelfogható fejlemény van csak, hogy megjelent a Spotifyon a Nike+ Run Club felhasználó négy lejátszási listával különféle edzésekhez:

screen_shot_2015-05-22_at_14_46_03.png

Pont jókor, már kezdtem unni a saját listáimat.

Szólj hozzá!

Címkék: playlist Nike+ Spotify

Próbálok tudatosabban futni és energiát pótolni

2015.05.20. 15:44 bitliszbá

Akik régebb óta ismernek, vagy követik futós írásaimat, azok már tudhatják, gyomorban nem vagyok túl erős. Úgy is mondhatnám, hogy nem kis problémát okoz az energiabevitel futás közben, mert ami bemegy, az rövid idő elteltével távozik is. Mondjuk legalább a hagyományos úton, és nem retúrjeggyel, de akkor is elég zavaró. Volt olyan versenyem, ahol jobban figyeltem a bokrok elhelyezkedését, mint a futópályát. Éppen ezért régóta kísérletezem, mit, hogyan és mikor ehetek.

Először müzli-szeletekkel próbálkoztam, de sajnos nem javított a helyzeten. Aztán jöttek a gélek. Energiában sokat adtak, de csak amíg bent maradtak. Legutóbb úgy nézett ki, hogy a gyümölcspürék lesznek a nyerők, mert energiát is adtak, és nem is akartak kijönni.

Itt a Futóblog szerkesztőségében felvetődött, hogy lehetne tesztelni a vezető táplálék-kiegészítő gyártó BioTechUSA állóképességi sportokhoz fejlesztett, Endurance néven futó termékeit. Senki nem lelkesedett túlságosan, mondjuk érthető módon, mert Véder nagyúr régóta bajlódik sérüléssel, SeSam sem fut minden hónapban maratont, Szasza most éled csak újra, Angelday meg... (mondjuk azt, hogy újabban kerékpározik). Maradtam tehát én. Egy-két hét egyeztetés után kitaláltuk, mit és hogyan, az április lesz a teszthónap, a végén egy maratoni lezárással.

Kaptam is egy kisebb csomagot:

wp_20150330_002.jpg

Elhatároztam, hogy minden 10k-nál hosszabb futásnál tesztelek egy, vagy több cuccot. Gél, izotónikus, és hipotonikus ital, magnézium és energy shot, valamint egy oxygén spray volt a csomagban. Először a hypotonikus italkoncentrátumot próbáltam ki. Mojito ízben kértem, és jól tettem.

A kicsit savanykás és mentolos íz nagyon bejött. És nem csak nekem. A spriccelős palackból többen megkóstolták és simán jobbnak itélték az ízét a többi isoitalnál. A nyomkodós adagolónak köszönhetően különböző töménységben próbáltam, a rövidebb futásokra 10-16 km egy pár korty 20-25 percenként simán fenntartotta mind a hidratációs, mind az energiaszintemet.

Az április 3-i Pók Janó-féle Velencei-tó körre, már több dologgal készültem. Vittem két gélt és egy Energy shot-ot a 28 kilométerre, valamint egy fél üveg Isotonic-ot. Nagyjából 2:15-2:30 futásidőt terveztem, és úgy gondoltam 40-50 percenként betolok egyet-egyet. Az elsőt 10,5 km-nél gyűrtem be az arcomba. 47-8 perc futás után nem éreztem, hogy különösebben szükségem lenne rá, de ha már elhatároztam akkor csináljuk meg.

Egészen jól vettem vele az pákozdi emelkedőt, persze a folyadékot ittam rá. A következő 1:20-nál egy Energy Shot volt, amit itt próbáltam először. Ettől többet vártam, de az energiatartalmát figyelembe véve ennyi volt igazán elvárható a shot-tól, ami mint a neve is mutatja inkább csak egy löket. A végére még jött egy gél.

Az erőm teljesen rendben volt, a befutó után pedig benyomtam a recovery gélt, ami biztosította a teljes másnapi izomláz mentességet. Bár a távolság nem volt sok (28 km), de ez elég időt adott, hogy a folyamatot teszteljem. A következő tesztem két napra rá egy sima délutáni félmaraton volt. Itt a nagy kapkodásban a kulacsomat otthon hagytam, és hiába volt kényelmes a tempó, az első gél folyadék nélkül meghozta a gyomorgörcsöt, így utána már nem vettem be a magammal vitt második energy gélt. Utána persze a recoveryt szintén megettem.

A kisebb futásokon 10-15 km is ettem a géleket, csak a még zárt kutak miatt mindig vinnem kellett a kézikulacsomat, ami a komfortérzetemet kicsit visszavette.

A harmadik teszt már arról szólt, hogy mennyire tartja fenn az energiaszintemet egyetlen gél! Erre a vérteskozmai Rock’n Roll futáson a féltávú fordító adott jó lehetőséget. Az első fele 36,5 perc lett, a második 37,5 perc. Tehát a 15 km, 400m körüli szintemelkedéssel simán 5 percen belüli átlagokkal meglett és a végén is jól szinten tartotta a felénél bevett gél (kis pohár vízzel) az energiámat.

Az első tesztidőszak végét a Vivicittában határoztam meg magamnak. Kicsit féltem is tőle, mert hogy a félmaratonokon inkább csak vizet szoktam inni. Most a teszt kedvéért azért bekészítettem a nadrágom oldalzsebébe egy-egy gélt. Az 55-56 percnél a 12 kilis frissítőpont előtt elfogyasztott Energy Plus jólesett, bár kicsit furcsa is volt – nem szoktam hozzá, hogy ilyen rövid versenyen eszek valamit, de az energiaszint megmaradt.

Összegezve az első tesztidőszak végét: tudatos energiapótlással, előre elgondolt, és betartott frissítési taktikával hosszabban fenntartható a kezdeti energiaszint. A BioTechUSA hígabb gélje kevésbé terheli meg a gyomromat, mint a sűrűbb, nagyobb töménységű gélek. Kevesebb folyadék szükséges a bevételhez, ám az látszódott, hogy a hígabb gél gyakoribb bevitelt tesz szükségessé. Nem lehet ezzel sem folyadék nélkül elindulni, de mind a porból készített jegestea ízű isotonic, mind pedig a szirupos hígítású (mojito ízű) hipotonic jó kiegészítő, és kevésbé émelyítően édes, mint több másik sportital.

A bevezető után következő cikkemben a frissítési cikkek ergonomiájáról, az energiatartalomról, a shotok hirtelen hatásairól és a mindenképpen kerülendő hibákról írok majd a BioTechUSA termékteszt, a trieszti maratonom, és a közelgő Ultrabalaton 220 kilométere kapcsán.

27 komment

Címkék: gél termékteszt BioTechUSA

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása