Demján Orbánnak: Ez elfogadhatatlan!

Vágólapra másolva!
Demján Sándort felbőszítette az a rendkívüli sürgősséggel tárgyalt törvénytervezet, amely lényegében államosítja a takarékszövetkezetek központi bankját, kikényszeríti a Magyar Posta benyomulását a szövetkezeti szektorba, és hosszabb távon lehetővé teszi a takarékszövetkezetek kiszorítását a Takarékbankból.
Vágólapra másolva!

A milliárdos nagyvállalkozó, aki egyben az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke, egy nappal a takarékszövetkezeti integrációról szóló törvény elfogadása előtt Orbán Viktornak írott levelében hiába próbálta megakasztani a törvényalkotást, pedig igen komoly aggályokat sorolt fel a miniszterelnöknek. (A törvényjavaslat lényegéről itt olvashat részletesen, a levél eredetijét itt nézheti meg.)

Ellentétes az eddigi ígéretekkel

Az Origo birtokába került, június 26-ai keltezésű levélben Demján azt írja, hogy a takarékszövetkezetek megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a kormány lényegében titokban, minden érdemi előzetes egyeztetés nélkül, rendkívüli sürgősségi tárgyalást kérve beterjesztette a törvényjavaslatot. Demján szerint elfogadhatatlan, hogy a kormánybiztos (Vojnits Tamás) pénteken, munkaidő után, este 7-kor küldött e-mailben hétfő reggel 9-re hívta össze a takarékszövetkezeti vezetőket konzultációra, amelyen azonban semmilyen konkrét információ nem hangzott el, még az sem, hogy a kormány már aznap tárgyalja a koncepciót, másnap pedig be is nyújtja a konkrét törvényjavaslatot.

Demján szerint ez ellentétes azokkal a tárgyalásokkal, amelyek az MFB és a takarékszövetkezeti vezetők között zajlottak akkor, amikor a Takarékbank kisebbségi tulajdonának állami átvételéről tárgyaltak, és azzal is szembe megy, amit korábban Orbán Viktor jelzett a takarékszövetkezetek jövőjéről.

Elfogadhatatlan

Demján igen súlyos tartalmi kifogásokat is sorol. Elfogadhatatlannak tartja például azt, hogy a Takarékbankban meglévő tulajdoni arányokat egyoldalú beavatkozással megváltoztatják, a takarékszövetkezetek többségi pozícióját megszüntetik.

Elfogadhatatlannak minősíti azt is, hogy a szövetkezetek a jövőbeni kisebbségi tulajdonukkal sem élhetnek szabadon, mivel a közgyűlésen csak igennel szavazhatnak, hiszen ellenkező esetben kötelesek eladni részesedésüket az MFB-nek.

Végképp elfogadhatatlan

Végképp elfogadhatatlannak tartja azt a módot, ahogyan a törvény definiálja az állami beavatkozáshoz – tőkejuttatáshoz és további állami tulajdonszerzéshez – szükséges válsághelyzetet. Válsághelyzetnek tartja ugyanis azt, amikor a 90 napon túli lejárt hitelek aránya eléri a 10 százalékot, miközben ez jelenleg a bankrendszer egészében jóval magasabb arány.

Az OTSZ véleménye szerint a törvényjavaslat sérti az alkotmányt, a magántulajdon védelmét, a vállalkozás szabadságát és a tisztességes verseny feltételeit. Mindez különösen igaz arra az esetre, hogy az állam a tulajdonosi pozícióját értékesítheti, de a majdani vevő személyét semmi nem korlátozza. Az akár magánszemélyek meghatározott köre, a szövetkezeti hitelintézetek versenytársai, de külföldi befektetők is lehetnek, áll a Demján-levélben.

Kiemelten veszélyes

Végezetül arra a kiemelt veszélyre hívja fel a figyelmet, hogy a törvény nyomán a szövetkezetek saját tőkéje kontrollálhatatlan módon csökkenhet, ami a működést veszélyezteti, és szélsőséges esetben a betétesek bizalmát is megingathatja. Ennek felelősségét a törvényjavaslat alkotóinak, illetve elfogadóinak vállalniuk kell, figyelmeztet Demján, aki arra kérte a kormányfőt, hogy haladéktalanul vonja vissza a takarékszövetkezetek integrációjáról szóló törvényjavaslatot, és kezdeményezzen azonnali konzultációt a szövetkezetek képviselőivel.

A levelet Demján Sándor mellett az OTSZ elnökségének tagjai és ügyvezetője is aláírták, és Orbán Viktoron kívül elküldték Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, Németh Lászlóné, fejlesztési miniszternek és Rogán Antal frakcióvezetőnek. A törvényt ennek ellenére csütörtökön megszavazták.