A Bermuda-háromszög rejtélyét véglegesen meg lehet oldani? Mike Walters, a rejtély egyik fő kutatója szerint, aki már több mint 20 éve tanul...
A Bermuda-háromszög rejtélyét véglegesen meg lehet oldani? Mike Walters, a rejtély egyik fő kutatója szerint, aki már több mint 20 éve tanulmányozza a háromszög területét a válasz, igen. Walters azt állítja, pontosan tudja, hogy mi okozta a számos hajó és repülőgép eltűnését a területen.
Walters teóriája egy 30 kilométerre Bermuda partjaitól délnyugatra végzett merülés során kezdődött, ahol állítása szerint egy hatalmas kristályt talált, mely többnyire a homokban van eltemetve körülbelül 30 méterre a víz alatt. A kristály nagyon nagy, és Walters azt hiszi, hogy ez a legnagyobb kristály, amit valaha találtak. Amikor először látta a kristályt, mindössze 3 méternyit látott belőle, de jól látszott az egész alakja a homokból, ami befedte. Walters becslése szerint az egész 15 méter is lehet, és körülbelül 1,5 méter széles. A kristály élénksárga színű, és úgy tűnt, mintha fényt bocsátana ki közvetlenül maga körül a vízben.
Miután első alkalommal megtalálta a kristályt, Walters ismét lemerült a helyszínen, és számos vizsgálatot végzett el rajta. Volt egy olyan érzése, hogy a kristály furcsa tulajdonságokkal bír, és néhány vizsgálat szerint rendellenes jellemzőket mutat. Az egyik legbizarrabb tulajdonsága, hogy bármilyen fémtárgy, ami 15 méteren belül van tőle, azt maga felé húzza. De bármilyen elektronikus készülék is meghibásodhat a kristály közelében.
Szóval hogyan magyarázza meg ez a kristály a repülőgépek és hajók eltűnését a háromszögben? Walters elmélete szerint teljesen fedetlen volt sok évvel ezelőtt a kristály, és képes volt hatalmas mágneses erőt kifejteni bármilyen fémre, ami teljesen el tudott süllyeszteni hajókat, és le tudott kényszeríteni repülőgépeket. Walters azt állítja, hogy a kristály körül több nagy domb van a víz alatt, amiről azt hiszi, hogy többen közülük az elsüllyedt hajók és lezuhant repülőgépek maradványait takarják. Úgy tervezi, hogy az elkövetkező években tovább vizsgálja ezeket a halmokat, hogy megerősítse elméletét.
A legtöbb kutató gyorsan elutasította Walters elméletét és azt állítják, hogy egy kristály sohasem lehet ilyen nagy, és nem mutathat ilyen furcsa tulajdonságokat sem. Walters számos alkalommal próbálta filmre venni a kristályt, hogy bárkinek meg tudja mutatni. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy az utóbbi időben több kutató is folytatott merülést Walters-el, de mindaz, amit meg tudtak állapítani, hogy egy nagy halom van ott, amiről ő azt állította, hogy a homok teljesen befedte addigra. Eddig Walters-en és két kollégáján kívül senki más nem látta a kristályt, így az elmélet közel sem bizonyított. Walters ugyanakkor rámutatott, örül annak, hogy a kristály teljesen el van temetve a homok alatt, és úgy tűnik, hogy az általa kibocsátott energia jelentősen legyengült, és ez az oka annak, hogy nem volt sok eltűnés mostanában a háromszögben. Attól fél, hogyha a kristály újból fedetlenné válik akár egy vihar következtében, vagy emberi beavatkozás miatt, akkor újra kezdődnek a furcsa eltűnések, amit senki sem akar.
Kristálypiramis a Bermuda-háromszögben (?)
Bermuda-háromszög. Az Egyesült Államok keleti partvonala mentén fekvő, nagyjából háromszög alakú terület, melyről rengeteg hihetetlen történet kering: különös fények, nyomtalan eltűnések, téridő anomáliák elveszett órák, különös víz alatti romok jellemzik. Egy nagyon érdekes felfedezésre váró terület, a legtöbben mégis félnek még a környékére is menni. Ezen a helyen nem is olyan régen amerikai és francia kutatók szenzációs dologra bukkantak: egy hatalmas kristálypiramist találtak az Atlanti-óceán 2000 méteres mélységében.
A felfedezést követően sokan a híres látnokot, Edward Cayce-t idézték, aki az ezredfordulót követő évekre jósolta az eltűnt Atlantisz újbóli feltűnését. Sokan úgy vélik, hogy a nemrégiben felfedezett Kristálypiramis, mely nagyobb bármelyik egyiptomi piramisnál, az évezredekkel ezelőtt elsüllyedt Atlantisz bizonyítéka lehet. Ezt követően megindultak a találgatások - mint a felfedezések után rendszerint -, hogy vajon honnan származik, mi ez, van-e bármilyen természetfeletti hatalma, miért éppen most bukkant fel a habok közül, stb.
Már Kolombusz is beszámolt arról, hogy három hónapos hajózása idején különös fényeket láttak éjszaka a Bermuda-háromszög környékén: “Az éjszaka nappallá lett; a hullámokból kiragyogó fény mellett könyvet olvashattunk a fedélzeten. Mindnyájan a fedélzetre szaladtunk és rémülten állapítottuk meg, hogy hajónkat alulról rengeteg fénykör világítja meg, amelyek ráadásul körbe-körbe forogtak. A fényküllők hol az egyik, hol a másik irányba futottak, mintha emberi kéz irányította volna őket. Gáspár atya a Szent Evangélium egy részletét olvasta fel hangosan, akárha maga Szent János űzné el az ördögöt. Amikor szavaiban odáig jutott, hogy ’a fény pedig sötétségben világít’, a fénykörök szétestek, majd kialudtak és szinte a mélybe hulltak, eltűntek.
Utána még sokáig töprengtünk, mi lehetett ez, de senki nem volt képes megfejteni a rejtélyt.” Azonban a fehér fényeket a Bermuda-háromszög környékén már évszázadok óta észlelik, s már régen gyanakodnak arra, hogy a fények az óceán mélyéről valamilyen tárggyal kell, hogy kapcsolatosak legyenek. Ezek a megfigyelt fények általában párszáz méter kiterjedésűek, de akad köztük több kilométeres is. Többnyire a huszonnégy órás időtartamot nem érik el, eltűnnek, azonban olyannyira feltűnőek, hogy a világűrből is lehet őket látni. A jelenség olyan benyomást kelt, mintha valami tejfehér köd mozogna a vízfelszín alatt, mely fehérré, ezüstössé varázsolja az óceánt.
1970-ben dr. Ray Brown természetgyógyász a barátaival a bahamai Berry szigettől mintegy harminc kilométerre búvárkodott, amikor egy merülés során elszakadt a társaitól. Miközben kereste őket, egy furcsán világító piramisszerű építményre lett figyelmes az óceán 30-40 méteres mélységében. Elmondása szerint a piramis legalább száz méter magas lehetett és tökéletesen sima, kristályos anyag borította. A piramis enyhe derengéssel világított, fehéressé színezve az egyébként vaksötétséget. Brown felfedezett két nyílást a piramison, s az egyiken át be is jutott annak belsejébe, ahol egy teljesen tiszta, mindenféle tengeri növényektől és állatoktól mentes terembe került, melynek falai is homályos fehérséggel világítottak, derengtek – akár a piramis külseje. A terem közepén egy vörös kőalapzaton furcsa fémszerkezet emelkedett a mennyezetig, melynek tetején egy mintegy 30 cm átmérőjű kristálygömb foglalt helyet. Mivel a búvárnak már igencsak fogytán volt a levegője, kénytelen volt elindulni a vízfelszín felé, de előtte még gyorsan lefeszítette a gömböt a fémszerkezetről.
A leletről egészen 1975-ig nem beszélt senkinek – attól félve, hogy a hatóságok majd elkobozzák tőle. A kristálygömb különös tulajdonságokkal bírt. A belsejében rendszerint képek jelentek meg: különböző piramisok ábrái, illetve a Brown által felfedezett kristályborítású piramis háromdimenziós képe. A kristályok energiái különös paranormális jelenségeket képesek generálni. Ugyanilyen tulajdonsággal bírt Brown kristálygömbje is. Akik a gömb közelébe kerültek, hol hideg, hol meleg áramlatokat éreztek, fényeket, színeket láttak a felszínén, hangokat hallottak és földöntúli bizsergés lett úrrá rajtuk. Az esetlegesen gömb mellé tett iránytű az óra járásával ellentétesen kezdett el forogni, de előfordult, hogy a gömb érintését követően egy beteg felgyógyult betegségéből. Brown állítását kétkedve fogadta a közvélemény, ugyanis kristálygömbjét soha nem adta ki a kezéből. Bár felröppentek hírek, miszerint a nyolcvanas években megvizsgálták azt a Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói, és azt állapították meg, hogy a kristálykoponyákhoz hasonlóan a gömböt is egyetlen anyagból, ismeretlen technológia felhasználásával készítették. Korát 5000-15000 év között becsülték meg. Azonban Brown kristálypiramisát azóta sem sikerült megtalálnia senkinek… egészen idáig, a XXI. század elejéig.
Dr. Verlag Meyer oceanográfus és csapatai mélytengeri szonár segítségével térképezték fel a Miami és Bimini-szigetek közötti árkot, melyet Óceánnyelveként is ismerhetünk, amikor is egy piramisszerű építményre lettek figyelmesek (akárcsak 1970-ben Brown…). Letapogatója szerint két darab, kb. 200 méter magas építményről van szó, melyek alapéleinek hossza 300 méter lehet. Tehát ha a két építmény valóban piramis, akkor jóval magasabbak a legnagyobbként ismert, 146 méter magas gízai Nagy Piramisnál. Az alakzatok csúcsa a tengerszint alatt kb. 100 méter mélyen található. Dr. Meyer csapata szintén két nyílásról számolt be a piramis tetején, melyeken időnként igen nagy erővel áramlik a víz a piramis belsejébe, mely rendkívüli örvénylést idéz elő az óceán felszínén. Ez az örvénylés hatalmas, már-már viharszerű hullámzást és állandó ködöt teremt, amely a kutatók szerint a hajók eltűnésében is szerepet játszhatott. De mint említettem, ez időszerű. Dr. Meyer így foglalta össze felfedezését/feltételezését: “a piramis véletlenszerű rendszeresség szerint hol bekapcsol, hol meg kikapcsol”.
Az amerikai kutatók szerint a piramis kb. 10 000 évvel ezelőtt a felszínen kellett, hogy álljon, de minden bizonnyal egy nagy erejű földrengés a kontinentális alapzat elmozdulásához vezetett, így a terület, melyen a piramis állt, a víz alá süllyedt. Ezek hallatán többen rögtön Atlantisz pusztulására, s mostani felfedezésére asszociálnak, de ezt természetesen nem jelenthetjük ki teljes bizonyossággal. Hiszen lehet, hogy a víz alatti rejtélyes piramis valóban atlantiszi eredetű, de előfordulhat, hogy valami egészen más. Francia tudósok arra is felhívták a figyelmet, hogy a bahamai piramisoknál megfigyelt piramis energia korántsem ismeretlen a tudomány számára. Évszázadok óta tartja magát az a feltevés, hogy az egyiptomi és más piramisok nem elsősorban temetkezési célt szolgáltak; sokkal inkább spirituálisakat. A híres amerikai fizikus, dr. Patrick Flanagan hetvenes évekbeli kísérletei azt mutatták ki, hogy a piramis csúcsából áramló energia nem törik meg az alakzat fölött, melynek hatása egy ún. piramis háló segítségével csak fokozható. Flanagan ezt az energiát le is fotózta – a szkeptikusok legnagyobb döbbenetére – egy 1939-es technika segítségével. Ezzel végérvényesen bebizonyosodott, hogy a piramisok rendelkeznek külső és belső energiákkal.
Calvin Jones floridai történész szerint ha valóban ember alkotta piramisokról van szó, akkor ez egy szenzációs régészeti felfedezés, ugyanis időszámításunk előtt 10 000 és 6000 és között kellett, hogy keletkezzen – ekkor került ugyanis víz alá a kontinentális talapzat. Majd a Floridai Állami Egyetem antropológusa, Glen Doran hozzátette, hogy ez esetben a floridai piramisok legalább 2000 évvel régebbiek, mint a Közel-Keleten található, kb. időszámításunk előtt 2500 évvel épített legrégebbiek. A piramist tovább kutatták, ezúttal egy Tony Benik nevezetű floridai tengeri régész (mások szerint inkább kincsvadász), aki a tenger alatti romok felkutatásáról vált ismertté. Több víz alatti építményt és piramist is felfedezett már Florida és a Yucatán-félsziget partvidékén. Benik több felvételt készített a piramisról; egyet éppen akkor, mikor az felfénylett.
Azt állította, hogy amikor a piramis fehéresen felfénylett, minden alkalommal feliratok jelennek meg a felszínén. Ez a nyilatkozat még inkább felkeltette a közvélemény érdeklődését! Az Atlantisz-hívők és az UFO-kutatók is magukénak tudták a piramist. Egyesek azt állították, hogy végre Atlantisz nyomaira bukkantunk, míg az UFO-kutatók földönkívüli létformák bizonyítékának tekintették, s egyfajta jeladónak vélték, mellyel az idegeneknek jelezhetünk (feltéve, ha valaha rájövünk a használatára). Megint mások csillagkaput láttak benne, melynek segítségével utazhatunk térben és időben. Egy 1999-es eset éppen ezt a lehetőséget teszi valószínűvé… 1999. május 12-én egy kétmotoros Aero Commander 500-as repülőgép Fort Lauderdale-ből Nassau felé tartott. Az irányítótoronyból radaron követték a repülőgépet, mely félúton kísérőt kapott, majd egy UFO-szerű jel suhant át a képernyőn, s az Aero Commandernek hirtelen nyoma veszett.
Nem sokkal ezután egy utasszállító repülőgép pilótája – mely Miamiból Puerto Ricóba tartott – lett figyelmes egy erős fényvillanásra, majd látta az óceán felől felemelkedni az eltűnt Aero Commandert. Majd az Aero az utasszállító radarjáról is eltűnt, s közel 30 perces pánik vette kezdetét. A 30 perc elteltével az Aero Commander 500-as megjelent a nassaui repülőtér felett kb. 40 méteres magasságban. Tett egy 360 fokos fordulatot, és a forgalmas kifutópálya felé vette az irányt. A pálya felett nem sokkal azonban hirtelen 500 méteres magasságba emelkedett, egy furcsa felhő felé vette az irányt, s a felhők között örökre eltűnt. Még hónapokkal később is csak találgatták, vajon hová tűnt a kétmotoros repülőgép és a pilótája, de végleg nyoma veszett, azóta sem tudni, hová tűnt.
Dr. Michael Preisinger, a kölni egyetem szociológia doktora, aki mélytengeri búvárkodással is foglalkozik, az eset kapcsán egy különös elméletet állított fel. Szerinte az ilyen eltűnéseknek az az oka, hogy a körzetben előforduló mágnese anomáliák valójában féregjáratok, melyek egy másik téridő-dimenzióba repítik a beléjük kerülő hajókat, repülőket, embereket és állatokat. Arra a kérdésre, hogy ezek a féregjáratok maguktól keletkeznek vagy sem, a professzor nem tudott választ adni, de nem zárható ki, hogy az események hátterében a nemrégiben felfedezett kristály piramis energiák állnak. Mindenesetre biztos, hogy az évszázadok óta különös eltűnésekre és rejtélyekre a felfedezett piramis magyarázat lenne. A szkeptikusok egy része azonban úgy véli, hogy a Bermuda-háromszög rejtélye a víz alól nagy erővel feltörő gázoknak köszönhető.
