A chicagói bíróság nem büntet a magyar holokauszt miatt

Vágólapra másolva!
A holokauszt több magyar áldozatának örökösei évek óta perelték egy amerikai bíróságon a magyar államot, mert nem kapták vissza elvesztett javaikat. A chicagói bíróság viszont kimondta, hogy erről magyar bíróság dönthet, hiába érveltek a pereskedők amellett, hogy itt nincs független bíráskodás.
Vágólapra másolva!

A chicagói körzeti szövetségi bíróság megszüntette a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) és Magyar Államvasutakkal (MÁV) szemben különböző, holokauszttal kapcsolatos jogcímen indított eljárásokat 2013. augusztus 20-án - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A testület feltétel nélkül elutasította a kártérítést igénylő kereseteket. A bírósági értékelés szerint a felperesek nem tudták bizonyítani azt, hogy Magyarországon nem állnak rendelkezésre megfelelő jogorvoslati lehetőségek.

A pert a második világháború alatt elkövetett náci erőszak áldozatainak örökösei indították vagyontárgyaik kisajátítása és visszaszolgáltatásuk elmaradása miatt nemzetközi jogsértésre hivatkozva 2010-ben, az Amerikai Egyesült Államokban.

A bíróság nem értett egyet a felperesek azon érveivel, hogy a magyar bírósági rendszer nem független vagy ne biztosítaná a tisztességes eljárást, megjegyezve azt is, hogy a felperesi érvek "puszta spekulációra és azon alap nélküli félelmekre épülnek, mely szerint a magyar bírósági rendszer nem tudna számukra fair eljárást biztosítani". Ezen spekulatív felperesi érvek azonban nem voltak elegendőek, hogy felülírják a Hetedik Körzeti Fellebbviteli Bíróság azon megállapításait, hogy "Magyarország egy modern köztársaság és az Európai Unió tagja, amelynek meg kell kapnia a lehetőséget arra, hogy a felperesi követeléseket elbírálja", továbbá "Magyarországnak a saját jogrendje által biztosított eszközökkel kell elsőként elbírálnia a felperesek által állított vagyonelkobzásokat, mielőtt az Egyesült Államok bíróságai ezekkel foglalkozhatnának".

Emiatt a felperesek kötelesek először Magyarországon megkísérelni jogorvoslatot szerezni, mielőtt követeléseiket az Egyesült Államokban érvényesíthetnék.

A több éve húzódó eljárásban Magyarország következetesen képviselt álláspontja az volt, hogy a magyar jogrendszer megfelelő jogorvoslati, kártérítési és kárpótlási lehetőséget biztosít a holokauszt túlélői számára - közölte a minisztérium.