Ronai and Ronai
AMERIKAI

Nyomatékos kérés a leendő főigazgatóhoz 2013. május 2. csütörtök 6:00 Forrás: AN

  • Hozzászólások(8)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Nyomatékos kérés a leendő főigazgatóhoz

Budapest – A Szabad Művészek nyomatékosan arra kérik Fabényi Júliát, a Ludwig Múzeum igazgató posztjának várományosát, hogy „versenytársához” hasonlóan, tegye nyilvánossá pályázatát. Ez nem csupán természetes gesztus lenne, de a tisztánlátást is segítené, és egyértelmű helyzetet teremtene.

Tekintettel arra, hogy Magyarországon az önkényes jogalkotók által létrehozott jogi szabályozás az utóbbi években egyre inkább a döntéshozói folyamatok nyilvánosságának kiszorítására irányul, és a Ludwig Múzeum igazgatói pályázatának lebonyolítása is ennek jegyében zajlik, a Szabad Művészek a következő nyomatékos kéréssel fordul Fabényi Júliához:

 

Az elmúlt napokban nyilvánosságra került a Ludwig Múzeum vezetői pályázatával kapcsolatos bíráló bizottsági javaslat, mely a főigazgatói pozícióra Fabényi Júlia művészettörténészt javasolta. Ismereteink szerint két érvényes pályázat érkezett be a minisztériumba, ezért joggal lenne elvárható, hogy mind a két pályázatot – még a miniszteri kinevezés előtt – tegyék nyilvánossá, megismerhetővé.

 

Ezt Bencsik Barnabás megtette – annak ellenére, hogy a pályázati anyagokat a minisztériumnak kellene a pályázati folyamat során elérhetővé tennie – az exindex.hu oldalán.

 

Ezért nyomatékosan kérjük Fabényi Júliát is, hogy haladéktalanul tegye nyilvánossá a pályázatát, ezzel is megtisztelve mind leendő munkatársait, mind pedig a szakmai közvéleményt! Ez olyan természetes gesztus lenne, amely segítené a tisztánlátást, és egyértelmű helyzetet teremtene.

 

 

 

Egy ilyen pályázat megmérettetés, ahol programok és koncepciók versenyeznek egymással, a szakmának, a közvéleménynek, az intézmény munkatársainak joguk van megismerni ezeket!

 

 

 

Szabad Művészek

 

 

 

 

 

 

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (7 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +13 ( 13 szavazatból)
Nyomatékos kérés a leendő főigazgatóhoz, 5.0 out of 5 based on 7 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(8)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

8 Reader’s Comments

  1. A mai Magyarországon teljesen mindegy, hogy egy pályázat nyilvánosságra kerül vagy sem. A hatalom a neki politikailag kedves, a hozzá és ideulógiájához hű embert fog kinevezni. Azt, hogy Fabényi Júlia ennek a kritériumnak megfelelel-e ennek a kritériumnak, azt nem tudom.
    Megjegyzem, Magyarországon az 1980-as évek közepén szüntették meg a kinevezéseknél a politikai alkalmasság követelményét. Most újra az azt megelőző időhöz tértek vissza, sőt annak is ahhoz az időszakához, amikor a politikai lojalitás volt a kiválasztás elsődleges szempontja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  2. Tapasztalhatjuk, hogy 3 éve minden területen a politikai lojalitás nyeri el a “méltó” ” jutalmat. Így volt z a színházaknál, és így volt ez a Fekete Györgynél is.
    A társadalom, és gazdaság minden szintjén!
    Egyáltalán nem meglepő a művészek felszólítása!Az más kérdés, hogy nem érnek el vele semmit!
    Fabényi Júlia meg viselje ennek ódiumát, akár tehetséges, akár nem. Aki korpa közé keveredik…Önérzet kérdése.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  3. Sajnos e pillanatban nem tudják még nyilvánossá tenni a Fabényi-féle pályázatot, mert a megbízók most írják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  4. Mennyire kell vigyázni!
    LEGKÖZELEBB AZ ALAPTÖRVÉNYBE LESZ FOGLALVA, HOGY A NYERTES
    - BÜNTETÉS TERHE MELLETT – NEM MUTATHATJA MEG AZ EREDMÉNYT?
    (milyen nyertes és milyen eredmény? ezt majd az aktuális miniszteri rendelet
    szabja meg idejekorán., mi köze másoknak ki mivel szolgált a jutalomra,
    mely egyes helyeken akár 20% is lehet)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  5. A Szabad Művészek hol élnek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  6. Lehet, hogy az is olyan “tudományos” “minőséget” képvisel, mint a minapi 24 milliós “tanulmány” a négyelemis információival…
    Azt meg ki akarná nyilvánossá tenni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  7. Engem meg megbüntettek, mert a könyvtár dokumentációjából összeollóztam egy kis doktorit, egy nagy doktorit meg 35 millás tanulmányt. Egyikre sem fizetnek, kihez fordulhatok, mert a büntetést az viszont fizetni kell ?????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  8. Netán a “Naív Szabad Művészekről” van szó ???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos