Nem minden takarék megy be a szervezetbe

2013.07.04. 11:22

A Videoton FC tulajdonosának érdekeltségében lévő Duna Takarék lehet az egyetlen, amelyik megússza a több mint száz takarékszövetkezet közül, hogy az állam átvegye felette az irányítást, írta az origo.hu.

A lap szerint azt a takarékszövetkezetet, amelyik beadta kérelmét a pénzügyi felügyelethez, hogy bankká alakulhasson, de még folyamatban van a felügyeleti eljárás, nem tereli a jogszabály az új állami ernyőszervezetek alá. Két takarékszövetkezet van, amelynek folyamatban van a bankká való átalakulási ügye a pénzügyi felügyeletnél. Az egyik a Polgári, a másik a Duna Takarékszövetkezet

A győri központú, de 25 fiókkal rendelkező takarékszövetkezetnek a fő tulajdonosa és évek óta igazgatósági tagja az a Garancsi István, aki a Videoton FC-nek is a tulajdonosa, és aki jó viszonyt ápol Orbán Viktor kormányfővel. A labdarúgócsapat meccsein többször Orbánnal együtt mutatkozó Garancsi két éve miniszterelnöki megbízott is lett, Orbán a természetjáró és kerékpáros turizmus, valamint az úthálózat fejlesztésével bízta meg, munkáját díjazás nélkül látta el. A Polgári Takarékszövetkezet kérelmének elbírálása lassan halad.